Alapjaiban határozhatja meg az Orbán-kormány választási kampányának mozgásterét, mire jut az Európai Unióval Budapest a következő hónapokban. Orbán ennek idei nyitányaként január végén Brüsszelbe látogat. A legfontosabb téma a túlzottdeficit-eljárás, aminek megszüntetéséről tavasszal dönthetnek. Ennek sikere megágyazhat egy 2014-es osztogató "kampányköltségvetésnek".
Svájci számlatulajdonosok után nyomoz Lázár János. Matolcsy ismét pénzügyi kalózokkal hadakozik. Az IMF pedig újra Budapesten tárgyal. Hogyan tovább? Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
A Mexikói úti Mozgásjavító iskola bezárásában érintett szülők nem adják fel: január 21-ére épületbejárásra hívták az illetékes állami és városvezetőket.
A Societe Generale (SocGen) londoni stratégái is lehangoló véleményt fogalmaztak meg a forint kilátásáról, és más elemzőkhöz hasonlóan a forint drasztikus esésére játszanak. Mindennek a hátterében Simor távozása áll.
A magyar kormányt meglephette az a széleskörű negatív reakció, amely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter MNB-elnöki jelölésének lehetőségét fogadta - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők Orbán Viktor miniszterelnök e kérdésben tett pénteki nyilatkozatát kommentálva.
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta, a választási törvény ügyében időzavarba kerültek és az Ab-döntés miatt 2-300 ezer szavazót veszítenek majd. A kormányfő arról is beszélt, hogy a földtörvényen és az Ab-döntés miatti átszövegezéseken kívül nem lesz nagy változás 2013-ban, ami nem a vetésről, hanem az aratásról szól majd.
Sok magyarnál kiverte a biztosítékot Orbán Viktor hallgatása Bayer zsolt Magyar Hírlapban megjelent botrányos írása - írja a Neue Zürcher Zeitung online kiadása. A lap szerint Orbán azért burkolózik néma csendbe Bayer ügyében, mert ő maga soha nem tenne ennyire nyersen rasszista, vagy antiszemita nyilatkozatot, inkább párttársára hagyja, hogy kiszolgálja azt a jobboldal szélén helyet foglaló réteget, akik hajlamosak a szélsőjobboldali Jobbik karjaiba futni.
A Fidesz gazdaságpolitikáját ostorozza a Financial Times (FT) szerkesztőségi blogjában Bokros Lajos EP-képviselő, volt pénzügyminiszter. Vendégposztjában azt írja, a magát jobbközép erőnek tituláló kormánypárt világképe és gazdasági intézkedései inkább a nyers marxista gondolkodást tükrözik, a kabinet pedig az államilag irányított "haveri kapitalizmus" létrejöttét támogatja.
A február 5-től 7-ig tartó gyulai tanácskozáson a miniszterelnök a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőit tájékoztatja az elmúlt időszak kormányzati döntéseiről és a tavaszi parlamenti ülésszakon várható feladatokról.
Elhatárolódásra szólította fel Orbán Viktort Bayer Zsolt január 5-én megjelent cikkével kapcsolatban a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke. Romani Rose a szervezet közleménye szerint a magyar miniszterelnöknek hétvégén elküldött levelében arra kérte Orbán Viktort, hogy kezdeményezze Bayer Zsolt kizárását a Fideszből, jelezve ezzel elhatárolódását a publicista rasszista kijelentéseitől.
A választóktól kapott "erőteljes jelzések" hatására fordulat állt be a Fideszben a Bayer-ügy kezelésében. Míg kezdetben a párt politikusai bírálták a publicista tíz nappal ezelőtti, a cigányokat állatokhoz hasonlító írását, forrásaink szerint az írás megjelenése után bekövetkezett brutális ózdi gyilkosság, illetve az ellenzék "támadásai" után a Fidesz - a közhangulatot felmérve - inkább "beleállt az ügybe". A "rendet" követelő kormánypárti nyilatkozatok hároméves Fidesz-kormányzás után furán hangzanak, ráadásul a Fidesz ezzel a fordulattal azonosul Bayernek a magyarországi cigányság "jelentős részét" "állatoknak" minősítő kijelentéseivel, forrásaink egybehangzó állítása szerint eldőlt: a kormánypárt a végsőkig kitart a cigányozó Fidesz-alapító mellett.
Az MSZP szerint a Fideszt semmi nem érdekli a saját hatalmának megtartásán kívül, és amint azt veszélyben érzi Orbán Viktor, a kormánypárt reflexszerűen a gyűlöletkeltés eszközei után nyúl.
Orbán Viktor központosította, amit tudott: az önkormányzatok szociális feladataitól a kórházakon át az iskolákig. Megannyi történet kering, hogy a központilag beszerzett gáz/villany/papír/ceruza drágább lett. Az új rendszer egyszerűen kevésbé hatékony - írja a Véleményvezér blog.
Orbán Viktor hétfő délután az Országházban fogadta a megyei közgyűlési elnököket - közölte a hvg.hu-val a miniszterelnök sajtófőnöke. A közgyűlési elnökökkel folytatott találkozó utáni csoportképen jól látható, hogy a miniszterelnök az egyetlen férfi, aki nem visel nyakkendőt. A találkozó résztvevői megvitatták, hogy a megyék milyen forrásokhoz juthatnak a 2013-2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban gazdaságfejlesztésre, terület- és vidékfejlesztésre. A kormány tervei szerint ebben az időszakban a fejlesztési források legalább tíz százalékát a megyei önkormányzatok fogják elosztani. A kormány és a megyei önkormányzati vezetők tárgyalásán megállapították, hogy az állam összesen 196 milliárd forint adósságot vett át a megyéktől. A nyakkendő hiánya nem az egyetlen érdekes jelenség a csoportképen - állapíthatjuk meg, ha vetünk egy pillantást Orbán Viktor jobb kézfejére.
Szó sincs az összes színház bezárásáról, az összes film gyártásának leállításáról, az összes nem leírható betű betiltásáról. Inkább csak futballpályák megnyitásáról van szó, az agyondotált kétfelvonásos színművek szentélyeiről. Íme, egy jól kitalált forgatókönyv problémái.
Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatása előtt nyomást akarnak gyakorolni az orosz haditechnika magyarországi közvetítői a kormányra, a Honvédelmi Minisztérium (HM) képviselőire, hogy mielőbb állapodjanak meg velük a régi, szovjet típusú katonai helikopterek üzemidő-hosszabbításáról és korszerűsítéséről - írta a Magyar Nemzet.